Dr. Csontos Zsolt, Galambos Lajos ügyvédje a Blikknek nyilatkozott a zenész állapotáról, aki múlt hónapban kezdte meg 3 év 6 hónapos büntetésének letöltését a baracskai börtönben. Az ügyvéd szerint az egykori mulatós sztárra nehéz idők járnak,
minden nap fél ötkor kel, este nyolckor fekszik, egészségi állapota miatt viszont munkára nem osztották be.
Dr. Csontos Zsolt a lapnak arról is beszélt, hogy a rabtársai részéről kisebb atrocitások is érték már Galambost: „Találkozott már a többi rabbal is, akik felemásan fogadták. A legtöbben barátságosak voltak és beszélgettek vele, néhányan azonban pikírt, bántó beszólásokat címeztek neki, mint például: »Most majd neked fújják el a nótádat« vagy »Mennyiért adod az áramot?«. Sajnos, a börtönélet egy külön világ, ezzel nem lehet mit kezdeni, magára van hagyva. Saját magának kell megtalálnia és kiharcolni a helyét a hierachiában. Alkalmazkodnia kell minden helyzethez, még ha ez nehéz is” – fogalmazott az ügyvéd, aki szerint olyan eset azért nem történt, ami miatt az őröknek intézkedniük kellett volna.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter